Útszéli szerelem

A település szélén laktunk egy, salétromos falu házacskában, melyhez hatalmas elvadult kert tartozott. Távol a nagyváros zajától és bűzétől ideális környezetben nőttem éltem. Engem az se zavart – a tanáraimat annál inkább – hogy a tömegközlekedés szeszélyessége miatt az első óráimat általában lekéstem. Környékünk másik vonzereje – legalábbis számomra – a főút mentén sétáló hölgyek, akik a kocsiban, van a közeli erdőben szolgálták ki vendégeik vágyait. Egy idő után már szinte mindegyiküket ismertem és nyomon tudtam követni, mikor tűnnek el, vagy mikor jelenik meg friss husika közöttük.
Egy csodás júniusi nap, épp a hazafelé ballagtam a bevásárlásból, ha van időm, egy hamarább leszállok a buszról, hogy jobban láthassam a felhozatalt, amikor megláttam az új lányt. Magas, vörös hajú szépség volt, hosszú, izmos combokkal és vadítóan egzotikus sminkkel.
– Mindenkit így megbámulsz? – kérdezte, mély, reszelős hangon, amikor elhaladtam előtte.
– Énnnnn – dadogtam megpördülve.
– Mi az – mosolygott – nem láttál még travit?
Mit mondhattam volna? Hogy a letöltött szexfilmjeim legnagyobb részébe ázsiai és brazil shemalek üzekednek egymással?
– Tetszem?
– Iiiigen – vékonyodott el a hangon.
– Na, fiúcska – simogatta meg az arcomat – mi a baj?
– Én... én csak...
– Kérsz egy puszit? Neked ingyen adom.
Nem mertem válaszolni. Fölém hajolt és megcsókolt. Finom eper íze volt a rúzsának, kidugtam a nyelvemet és óvatosan megnyaltam a vastag ajkait. Keze megmozdult és megsimogatta a fenekemet. Olyan testhezálló kerékpáros nadrág voltam, mely tökéletesen kirajzolta hátsom vonalait.
– Milyen kemény és kerek popsid van. És farkad is kemény, érzem a combomon. Hány éves is vagy te?
– Tizenhét leszek.
– Ez komoly? – Hitetlenkedett – Olyan kisfiúnak nézel ki.
– Ja, a suliban is piszkálnak eleget miatta.
– Hát... jó sok embert ismerek, akik odalennének érted. No, de asszem jön egy kuncsaft. Ha errefelé laksz, még összefuthatunk. Szióka, kis herceg.
– Viszlát – köszöntem és hazarohantam.
Otthon a szokásos kép fogadott. Nagyapám – a szüleim kiskoromban meghaltak autóbalesetben – szokás szerint elfelejtett ebédet készíteni. Valószínűleg, most is, valamelyik kocsmába pihenni ki a felkelés fáradalmait. Talán egy félóra sem telt el, amikor csengettek. Ő állt az ajtóban.
– Bocsika, de láttam, hogy közel laksz. Megengeded, hogy itt menjek a budira?