Családi kör 2. rész - Dóri

Az első férfi, akibe beleszerettem, mostohaanyám barátnőjének a bátya volt. Amikor először találkoztunk nem is tudtam ki ő, de miután apámat, cége olaszországi fiókjához helyezték át, ő és Edina beköltözött a házunkba.
Magas volt, hihetetlenül magas. Százhatvanöt centi voltam, de még így is hátra kellett hajtanom a nyakam, hogy felnézzek rá. Sötét, kicsit csapzott, és nagyon szexi hajába itt-ott ősz hajszálak vegyültek. Napbarnított bőr, szögletes áll és egy kis borosta, ami valószínűleg két órán belül visszanőtt a tesztoszterontól, ami ebben a pasiban tombolt. A szeme zölden csillogott, amivel igencsak felhívta magára a figyelmet. A szeme körüli apró szarkalábak arra engedtek következtetni, hogy sűrűn mosolyog.
ÉS az a mosoly. Nem ért fülig a szája, inkább csak a szája szélét húzta el, mint amikor a macska önelégülten lenyeli a kanárit. Szeme köré halvány ráncokat vésett a sok nevetés. Erős karját, széles vállát és izmos nyakát izgalmas tetoválások díszítették, és a mellén meg a hátán is volt egy-egy hatalmas tetkó. Istenien nézett ki!
Hozzá képest én még csak egy csitri vagyok. 152 centi. Óvális babaarc, pissze orr, szőkésbarna haj rózsaszín tincsekkel. Olyan kis édi vagyok, mint egy élő Barbie baba. Az alakom meg kifejezetten dögös. A suliba a végzős csávóknak is tetszik. Egyikük ki is jelentette: Dórinak a mellmérete nagyobb, mint az IQ-ja.
De amióta megismertem Dávidot csak rá tudtam gondolni. Amikor lefekvés előtt a felsőtestemet mostam, Dávid piercinges mellbimbója jelent meg előttem gondolatban. Mintha kissé túl hosszan időztem volna a mellem szappanozásával. Végül is a cicimet is meg kell mosni, nem igaz? És amikor becsuktam a szemem, akkor is rá gondoltam: kíváncsi voltam, a csinos pofija hogyan változna meg, ha a mellbimbó-piercingjét a fogam közé venném és megrántanám. És most itt állt előttem! Méretes farka ernyedten lógott izmos combjai között. Hegyén parányi spermafolt árulkodott anyukám hűtlenségéről.
– Mi az bébi? Te se tudsz aludni?
– Énnnnnn – dadogtam – csak a budin voltam...
– Persze – vigyorgott – leskelődtél mi? Nekem ne merj hazudni! – Keményedet meg a hangja – Hiszen régi ismerősök vagyunk, nem igaz?
– De – suttogtam.
– Nem felejteted ugye, hogy találkoztunk?