Hajnali részecskék

Nagyon késő este volt, talán inkább már hajnal... fogalmam sem volt, hogy hány óra lehetett. Emlékszem, kitaláltuk, hogy egy helyen tesszük le a hangszereinket a szerenád után, csak éppen az nem ugrik be, hogy miért ültem le még egy italra a kiszemelt lakás étkezőjében. Miért fogadtam el egyáltalán? Nem hiszem, hogy most kéne bepótolnunk öt év elmaradt beszélgetéseit. Miután kiürült a poharam, a gyötrő álmosság lehúzta a fejem az asztalra, és ráborultam a karjaimra. Annyira ki voltam merülve, hogy le sem söpörtem a két váratlanul megjelenő, gyöngéd kezet a vállamról.
Valami baj van? Rosszul vagy? – kérdezte a kezek tulajdonosa, és közben elkezdte kisimítani eltévedt hajszálaimat a nyakamból. Szórakozottan játszadozott velük, amihez nem volt erőm hozzászólni, így inkább reagáltam arra, amit kérdezett, anélkül, hogy felnéztem volna.
Nem, nem, csak nagyon álmos... – ezt szóra sem méltatta a hátam mögött ácsorgó személy, helyette egyszerre nyugtató és élénkítő körkörös mozgást éreztem a vállamon. Nem szóltam semmit, csak magamban mosolyogtam. Olyan jól esett, hogy végre valaki megmasszírozza kicsit a hátamat. Hagytam magam kényeztetni, hiszen alkalmi masszőröm hozzáértően lazított a letapadt ízületek szorításán.

Lassan felemeltem a fejem, és csukott szemmel hátradőltem a konyhai széken, így a simogató kézfejek lejjebb kúsztak, és érzékenyebb területek felé kezdtek kalandozni. Mire a helyzet tudatosult és kitisztul előttem, kíváncsi ajkak kezdték ízlelgetni nyakam bőrét. Ez még az előzőeknél is jobban esett. Nem voltam abban a készenléti állapotban, hogy bármit is visszautasítsak, ami ennyire kellemes.
Hátrahajtottam a fejem, és átadtam magam az újdonsült, ámde korántsem ismeretlen helyzetnek. A kezek még lejjebb vándoroltak, és óvatosan talpra álltam... szerencsére a nyakamat bizsergető apró lélegzetvételek nem maradtak el. Háttal nekitámaszkodtam legújabb rajongómnak, aki szorosan átölelve a derekamat, még közelebb húzott magához.

Közben arcom bőrére hintett apró csókokat, és vészesen közeledett ajkaim felé. Nem gondolkodtam, ahhoz már késő volt. Ösztönszerűen fölemeltem egyik karom, hátulról beletúrtam a színű hajszálak közé, és magam felé fordítottam az arcát.