doriangrey hozzászólásai

Az önmagadnak állított színvonal miatt. De lehet lejjebb is tenni a mércét, látod, működik úgy is. Te döntöd el, hogy hova akarsz tartozni és mi a célod. 
 

Az életigenló döntés mindig egy irányba mutat. Kapcsolat, gyerek, család. Lehetőség szerint, mert ha már túl vagy rajta, akkor ugye nem lehet. De kapcsolat akkor is lehet. A nem életigenlő döntés, ami jól néz ki a papíron, az az, amit csak nagyon fiatalok akarnak, vagy nagyon elvetemültek, akik messze vannak már a mi emberi problémáinktól. Általában ebből lesz az újabb történet. Az a tapasztalat, hogy a legtöbb embernek írni jobb, mint élni is azokat a "kalandokat". 

Az elengedés problémája. Azt mondanám, hogy amíg a karakterek nem fejezik be a maguk történetét, addig írd, mert íratja magát. De itt nyilvánvalóan másról van szó.
Ha egy történetet írunk, akkor lehet olyan, hogy egy hangulatot akarunk rátenni a papírra. Ezek nem hosszú sztorik. Lehet olyan is, hogy be akarunk mutatni valamit. De ennek is van egy időbelisége, ami megszabja a hosszát. Lehet egy komplett ötlet megvalósítása, amit történetbe ágyazunk, de itt meg maga a megvalósulás szabja meg a keretet a sztorihoz, légyen bár egy komplett családregénybe ágyazva. Tehát ez is véges.
Ha azonban csak a bennünk felgyűlt és fel nem dolgozott érzésekről szól, akkor tényleg nem lehet abbahagyni. Azonban itt a saját belső fejlődésüket kell észrevenni. Minden véges, mindennek kora, határa, kerete van és ha a lezárás nem jön létre természetesen, akkor a forrásnál lesz a probléma. Tehát egy megoldatlan dolog az életünkben, ami nem hagy nyugodni. Ezeket hívjuk menekülőutaknak is. Amikor hiányzik valami az életünkből, amikor bennünk ragadt egy fájdalom, veszteség, kudarc. Amikor nem merünk magasabbra lépni, inkább maradunk ott, ahol nyüglődünk és ugyanazt a kört futjuk. Stb. Belül keresd az okot és ne kint akard megoldani. A túlzott ragaszkodás csak annyi, hogy nem a valóságban élünk.

Írástechnikailag: sokan írunk úgy, hogy valamit ki kell adni magunkból. Aztán ha tetszik és van rá igény, akkor ez motivál a folytatásra. De ott már látjuk és tudjuk a kereteit annak, amit folytatunk. Van egy történet, amit a megírt részek elé vagy után teszünk és ez szervesen illeszkedik a sztorihoz, vagy koncepcióhoz. Nem terjedhet csak úgy, fel kell építeni. Ha nem építjük fel, összeomlik. Nézz meg egy sikersorozatot. Matek. Ok és okozat és határok. A csavarok az agymunka, a hangulat és a megvalósítás, a kidolgozottság tehetség kérdése. De van végük, mert elfogy a konfliktus, megoldódik. A szereplők kifáradnak, ahogy az emberek is, ha nem tudnak lezárni valamit. Unalmassá, érdektelenné válnak és senkit sem érdekel már a sorsuk, a velük való történés. Azért, mert azt is unjuk, aki folyton sajnáltatja magát. Egy empatikus ember legalább az elején odafigyel a problémára, de amikor huszadjára hallja, akkor már belefárad, mert azt látja az illetőnél (a karakternél), hogy nem tesz semmit a megoldásért. És ez a történetek halála is. Valami van, meg kell oldani es ennek a megoldása a sztori. Ha csak lebegünk a hangulatban, akkor kiéget. Szóval az elengedés tudatossá kell, hogy váljon az írásban éppen úgy, ahogy a valóságban az életünkben is. A búcsú a része mindennek. Akkor mi zártunk le, nem a semmit lebegtetjük, végtelen hosszan. Aztán jöhet az új, a másik, a levont következtetések után a  tanultak beépítése. Vagy van egy átmeneti időszak, amikor beépítjük az új ismereteket. Aztán tudunk újba kezdeni. A normál életünkben ez a feldolgozás ideje. Amikor egy kapcsolat után nem akarunk még újat. Ha hibásan építjük be, ha tévesen dolgoztuk fel a tapasztalatot, tehát negatív következtetéseket vontunk le a velünk történt eseményekből, akkor lesz az, hogy minden pasi/nő/bárki szemét és mi áldozatok vagyunk. Itt fordul a sorsunk. Itt megy a karakter is tévútra és lesz belőle emberi lény az írásban. Sajnos a valóságban meg éppen szívni fogunk… De ha képesek vagyunk reálisan értékelni és nem csak a megszokott környezetünk, esetleg tanácsadóink szavára hallgatni - azaz túllépni magunkon -, akkor képesek leszünk szintetizálni és kívülről ránézni önmagunkra, vagy a karakterre. Így lesz belőle írás. És így lesz olyan életünk, amit egy jó történetből irigylünk.
Az események közti időbeliségről és ennek elviseléséről, meg hogy jön ez ki egy regényben, nem írok. Ez így is egy kompletten feldolgozható anyag.

Köszi szépen!

Lopjál nyugodtan... izé... fordulatot, vagy betűket, mittudomén. Én is szoktam mástól. Aztán összerázom és lesz belőle másik mondat. 

Kedves tőled, de nálam sokkal jobbak is vannak itt szép számmal. Mindenesetre az ígéret biztató. 🙂

Hát... elég furán adod elő az életfogytiglant. Mit mondanék a három néger cimborának itt a dzsungelben, hogy nem adlak oda? Soha többet nem ihatnék velük kuszkuszt. 

Neked volt már lélektelen, eszement, üvöltősre élvezős dugásod (jaj, miket beszélek a "szeretkezésről"), amiben olyan harmonikusan kiegyenlített, vagy esetleg könnyes mélységeket érintő érzelmek is játszottak előtte-utána, hogy végül elhatároztad, hogy Loreley leszel?

Nagyon szép történet, megfogott. Csak ne közüzemi pedofília legyen belőle, selyembe csomagolva. 

Semmit. De lehet, hogy abból is lehet érteni. Tudod, a zenében két ütem közt a csend is beszél. 

Voltaképpen levontam a következtetést. Mondjuk úgy, megválaszoltad. 

Ezen felröhögtem. Nincs folytatás, de ha lenne, a makacsságról szólna, nem a csattanóról. 😉 Az nagyobb poén nálam. 

Ezen sokáig fogok vigyorogni. Illedelmesen. 

A fordítás szerintem kiváló. Azonban konfliktus nélkül csak üres, száraz pornó. Szóval nem hiteles. Ami engem, prolit zavar, hogy ha a Park Avenue-n lakom, akkor az ördög melegítene fagyasztott pizzát a hűtőből, inkább rendelek frisset akármennyiért. Ez kb. olyan, mint műanyag palackos Henessy-t vinni a luxuskurvás hajóútra. Proli. 

Tényleg, mi volt benne az erőszak? Azon kívül, hogy szegény srácot szexuális tárgyként ábrázolta az író? 

Vannak rossz dumáid. Az izgalmas az, ha nekem van sorom, nem én állok ki, vagy éppen sehova. 🙂 Amúgy nincs ilyenem, csupán szemléltettem, hogy meddig az elég. 
A kérdésre viszont nem jött válasz... Elismerem, gonosz volt, de ettől még kíváncsi vagyok.
Beküldtem egy történetet két hete, amit még nem jeleztek vissza és kicsit nyűgössé tesz, de még nem volt kedvem sem szólni nekik. (megjegyzem, hogy biztos utánanéznének, de most éppen veled beszélgetek, nem velük)
 

Ez. De gondolj bele, hogy régen is volt ilyen, csak nem volt hozzá internet és nem tudta meg mindenki. 

Öregek vagytok, ez meg a modern világ. 😉 
Mosoly nélkül. 

Megnyugtató, hogy a sorbanállás művészete még nem kopott ki a repertoárból. Éppen kapacitásbővítés folyik, vagy csak frissíted a portfóliót? XD

Bizony, a gravitáció mind a női mellnek, mind a repülési magasságnak átkozott ellensége. 😉

Világért sem venném el tőled a lehetőséget, öreg cimbora. Kint van a hölgy email címe, írj nyugodtan egy levelet, azért rakta ki. Ha meg ő akar velem beszélni - képzelt nagyságom okán, vagy ellenére -, akkor hidd el, megtalálja a módját. Úriember voltam, nem tagadom meg magam. Csak, ahogy a jó Török Szultán (vagy Bunkó?) mondta Csülöknek abban az ominózus Három testőrben: azért megy máshoz, mert téged szeret, de úrinő és titkolja az érzelmeit. Vagy valami hasonló... kicsit szégyellem, hogy nem veszem le a polcról és idézem pontosan, de ez van. Le kell rombolni a hamis bálványokat, mert mögöttük lesz majd a valóság. 😉 
 

Épp azt csinálom. 😉 

Hihetetlenül válogatós vagy. 

Nokiát a politikusok használnak. 😀 

Kicsit megható. De ezt a telefonos marhaságot nem is értem, mert tényleg hülye férfi kell hozzá, hogy egy ilyen szituban bekapcsolva, vagy halkítás nélkül tartsa maga körül a telefont...
 

Nem értek egyet, hacsak nem valami erősen vallásos kis közösségről van szó. 🙂 És nyugi, nem magyar találmány, globális jelenség, a történelem kezdete óta. 
A technikai részhez: Dalma egy domináns karakter, aki nyilván nem fog behódolni csak úgy minden fasznak, még ha be is jön neki. Ezért az ódzkodás. A kapcsolatot támogatja a bónusz-dugással, de amíg nem pozícionált, amíg nem érzi magát helyzetben és nem döntötte el, hogy kezelje a dolgot, addig nem fog nyüszíteni csak azért, mert valaki megdugta. Nem egy ösztönlényről van szó, hanem egy számító, okos nőről, aki mindig mérlegel. Az érdeke előbbre való, mint a pinája. Persze ettől még ki lehet hozni a karit olyanra, aki kilép a körből, vagy tudatosan a kívülállást választja, de akkor a konfliktus forrása az lesz, hogy mivel kompenzál a férje. (jó, ennyire nem megy bele majd az író, nem családregény) Nálam ezt nehezebb megoldani, mint a később én is örömmel dugok a bandával-dolgot. Persze nyilván lesz valami konfliktus a csajokkal, vagy Adéllel, mert sótlan lenne anélkül, gépies poresz, de így hihető és ezért jó eddig is. 

Amit mondasz, az valóban veszélyes, de ha az "elit" kifelé nem is mutatja a szabadosságát, szekta/bizalmi csoport jelleggel minden további nélkül bejátsszák akár az orgiát is. Gondoljunk közéleti szereplőre nem túl régről. Ő ugyan nem családilag tette, de a "klubbal". Max, ha komolyabb az összhang és a szervezettség, akkor legfeljebb suttognak róla a településen, de nem merik bevállalni a nyílt konfrontációt a vezetőséggel, csak irigykednek, vagy igyekeznek bizonyítékot gyűjteni ellenük. Nyilván a hatalmi dinamika miatt mindenki kézben van tartva, ők meg megtehetik... 
A párok viszonyai is ehhez igazodnak. A hatalomban lévők léte, hogy felmérik a másikat, nem érzelmi alapon viszonyulnak egy házasságban sem. Az a hétköznapi emberek luxusa. Itt érdekről és hosszútávról van szó mindig. De ehhez jár az élvezet is, amit senki sem tagad meg magától. Ha pedig ismerem a párom, akkor tudom mit szeret, hogyan és ehhez megadom neki a kellő szabadságot a sajátoméért cserébe. Nagyon ritka az a szélsőséges kiszolgáltatottság, hogy asszonyka kis hülye és elhiszi az örök szerelmet, plusz egy nap és nem tudja, hogy mondjuk a férje félredug. Azok mindig sírva mennek el, tele haraggal. De a többség tudja mit és miért tesz, minek mi az ára és oda is tartja a markát érte. Tehát lehet egymás közt simán olyan verziók tömkelege, amit itt bemutatott az író. Ez a realitás, nem a habos-babos sosem csallak meg, úgyéljek-örökszerlem. Ők ritkán válnak, mert van közös terv és érdek, amit nem rúgnak fel hülye érzelmi hullámok miatt. Ezt nagyon jól ábrázolja a történet ezen része. Reméljük, a többi is. 

Mivel a második részhez elmaradt a kommentelési lehetőséget, ide kell írnom: 
"– Megtörtént. – a válasz gyors volt és száraz." 
Itt fogytam el. Remek történet, remek írás, de ezek a balfék, amatőr központozások rohadtul zavarnak. Túl jól írsz, hogy szó nélkül hagyjam. A fenti példában, ha a párbeszédes mondatrész utáni gondolatjel végén kisbetűvel folytatjuk az írást, akkor a párbeszédes mondatrész végére nem teszünk pontot. Soha. 
Így: "– Megtörtént – a válasz gyors volt és száraz." 
Ha nagybetűvel folytatod, akkor viszont teszünk. 
Így: – Megtörtént. – A válasz gyors volt és száraz." Bár itt pont nem adja jól a nagybetűs folytatás. Lécci, tanuld meg. 
Vannak kivételek: 
"– Megtörtént! – a válasz gyors volt és száraz." Ez így jó. 
Meg ez is: "– Megtörtént? – a kérdés gyors volt és száraz." 
Tehát csak a pontot nem tesszük ki, a felkiáltó- és kérdőjelet igen! 
Köszi és remélem, ugyanilyen remekül folytatod még. Nálam 20 pontos lenne. 

​​​​​​​Sorry Andreas, ha elvettem a kenyered. 😀 

Tényleg lehetett volna jó is. Annyira nehéz normális hangsúlyba tenni egy mondatot pontokkal? Megnéztem a korábbi írásaid, ott is szórod a felkiáltót, ha kell, ha nem. Kár, mert amúgy a kevéshez tartozol, aki jól is tudja csinálni a fordítást. Javaslom, ahol nem kifejezetten ordítanak a szövegben, oda mindig pontot tegyél inkább. 

Ez rohadt jó volt!

Tényleg gonosz vagy. Tudod milyen kiábrándító, ha egy nő elalszik szex közben? Különösen azért, mert mi nem tehetjük meg, mert azonnal lebukunk. 😀 😀 😀 

Ez egy jó értelmezés, köszi. Valamikor régen javítottam neki, de elegem lett, hogy minden mondatát át kellett írni, hogy fogyasztható legyen. Ugyanakkor van benne tehetség, csak a saját igénytelensége miatt nem is foglalkozik azzal, mit csinál. Ez meg dühítő, ha az ember veszi a fáradtságot, hogy segítsen. Jake is erre célzott, bár ő keverte a szezont a fazonnal. 
Remélem, ebből tanul Kékég valamit, ha már helyettem válaszoltál a kérdésére. 🙂 

Sokat gondolkoztam, mijen lehet az ivararány ezen az oldalon. Érdekes követkesztetéseket lehetne leszűrni belőle. Amúgy igazad van, de ahogy figyelem, a legtöbben a lyutalompontért kommentlenek, ami érthető és remek motiváló eszköz, de nem a valós értékét felyezi ki adott írásnak. Van ollyan is, aki azt nézi, hogy mit írtak a többiek és asszerint reagájja le, mert magától nem veszi a fáradtságot, hogy véleményt formájjon. Ez is egyfajta kényelmi megoldás, ami elveszi azoknak a kedvét, akik amúgy írnának, de félnek tőle, hogy mit fognak szólni a rémfarkasok. 😀 Amúgy én is szeretek nyelvtannáczi lenni, mert halálba idegesít, ha valaki nem tudja a nyelvtant és nem veszi a fáraccságot, hogy legalább helyesen írjón. Döbbenetes, hogy itt tart az oktatásunk. 

Lyut eszembe, ezt nem neked, hanem általánosan mindenkinek lyavaslom: nevezzük mondjuk  a mai napot a törté-neten a törté-net nyelvtannáci napjának és minden évben ünnepejjük meg egy csokor ingyenes történettel, amit nem lehet kommentálni, de bűn rosszak. A szerkesztő válogatásábul!  
Célja, hogy felhíjja a figyelmet arra, milyen ha valaki olcsón akar egy hónapos hozzáférést és hogy miként ne írjon senki, aki ad magára. 
Nem utolsó sorban, hogy... ezt már efelettem.  
 

Része a stílusának. A tiéd plasztikus, olyan, mintha rajzfilmet néznénk, tökéletes szereplőkkel. ez is egyfajta hangulat - nagyon kedvelik a fiatalok, úgy gondolom -, azonban ebbe a "rajzfilmes" stílusba nem fér bele az élet szaga, hiába azt írod, ami tényleg van. Ez egy másik világ, másik kifejezésmóddal. A fotózásban van ilyen, asszem a glamour a neve. Ez a tiéd. Kékég meg a Jancsó-féle realizmus, annak kidolgozottsága nélkül, amiért nem bírom nem pellengérre állítani. Tékozlásnak érzem részéről. Persze semmi közöm hozzá kinek mi a dorgja, csak olvasóként ez a véleményem. És itt most azért védem, mert ő ezt magától nem tudná megtenni, ti meg megennétek reggelire.  

Realizmus. Nem csípem Kékeget, idegesít a szavak mögötti "stílusa" - nem tudom máshogy elmondani -, de az írásaiban van egy nagyon erős realista vonás. Amihez hozzá tud tenni egyfajta sajátos életképet-hangulatot. (ezt kedvelem mondjuk némely írásában és ezzel tudna tarolni szerintem)
Ha venné a fáradtságot, hogy fejlődjön, ha át tudna lépni azon a kihányom magamból, ami jön ösztönösen-részen, akkor nagyon jó is lehetne. 

Remek sztori, folytathatnád! 😀 

Ja, az ember csak bóklászik félrészegen hazafelé az út szélén és jön a felfreccsenő sár. Beterít.  Adjak ötletet, vagy van neked is? De felezhetünk is, most úgy kedvem lett. 

Hm. Ilyent még nem csináltam. Hogy kell téged szépen kérni? Nem tudom a hajad a markomba fogni és belesuttogni a szádba, hogy "Sniff, karcolj pár betűt a lelkembe, vagy a pixelbe, vagy valami kidobott szalvétára, ami majd történetté áll össze és egyszer sokára megérint úgy, hogy rád gondolok akkor is, ha másik nőt ölelek..." 
Á, ez túl kegyetlen. Csináljuk egyszerűen: "Sniff, lécci írd meg azt a piszkos kis sztorit mindenki örömére, amiben az elképzelt nővéreddel pajzán pizsiparty-t csaptok, mert a hülye férfiak már reménytelenek, vagy éppen nem érnek rá. Vagy, mert megtehetitek..." 
Ha nem ütöttem a mércét, írok neked egyet én. De akkor jössz eggyel. 
 

Akkor lécci írd meg. Ha van kedved.

Ha a lány a fürdőkádból, akkor látszik. 
Más. Eltűnt a történet feszültsége ezzel a kitérővel. Ugyanaz a sablon a nővér dugása és amit eddig jól vittél, most kinyírtad. Miért pont a bővérrel kellett összehozni Gergőt? 

Kedves Kékég, sajnálom, ha félreérthető voltam. Nem újabb feladatot keresek, van bőven. A fejlődés felelősségéről próbáltam beszélni. 

Az a megoldás, hogy vissza kell tartani az újat, míg megcsinálják. Addig pihen, így mondják és te is tudod esetleg átnézni. Neked is fejlődni kell, nem csak gépelni megszállottként. Látod, elvárják az olvasóid, hogy megüssön egy bizonyos szintet az írásod. Ez a te felelősséged, ezzel jár az, hogy kedvelnek. 
Van 151 írásod fent, a második legtöbbet beadó vagy, ha jól láttam. Csak Pavlov van előtted. Nem lehet az sem probléma, hogy nincs tagságid. Ez 151 hónap, ami khm... több, mint elég, míg egy újat beadsz. Szóval hajrá, írj, ha ez a drogod, jobb, mint a pia, de kicsit lassabban és várd meg, míg kijavítják; mert egy kijavítottat még én is el tudok olvasni és kedvelem, de ami nincs javítva, attól elmegy az életkedvem is. 
Néha én is javítok ennek-annak, de pl a komplett mondatokat már nem írogatom át, mert ezt az írónak kéne tudni. Mindegyinek megvan hozzá a képessége, de ők is sietnek, ez az ő keresztjük is. Látod ezzel sem vagy egyedül, mind ugyanazokat a hülyeségeket követjük el. Én is, természetesen.  Neked viszont nem kell ezt megtenned, főleg, hogy szóvá is teszik az olvasóid... 

Segíteni próbálnak. 
 

Látom a lényegre tapintottatok... Miért adja magát, hogy egy ilyen eset után a gyerek törvényszerűen zsarolja az anyját? 

Egy tízes. 

Persze, régiesebb verzió, de az öregek még használták. De ha kötelezően elvárva, eltartott kisujjal kell faszt verni a markolás helyett - hogy autentikus legyek -, akkor bizony a faszverés is ízetlenné és érdektelenné válik. Ha érted, mire gondolok. 
A sztori jó, nehogy már ezen múljon. 

ez lehetne egy nagyon jó sztori, de van pár alapvető hiba.. Kb a feléig nem tudtam eldönteni, hogy férfi, vagy nő a mesélő. Érdemes figyelni erre is, akkor is, ha az eredeti történetben is így van. Nyugodtan bele lehet és kell is javítani, ha észreveszed. Illetve a fordítás után hagyd pihenni pár napot és után újra olvasd át, észreveszed a mondatfűzés problémáit, hogy hol kell finomítani és magyarosítani a nyers verziót. Hacsak nem vagy szinkrontolmács. De nem vagy az. 🙂 

Nagyon vicces és szórakoztató alkotás! Lehetne még ilyen! 

Így egyszerűbb: https://www.youtube.com/watch?v=FSvVwphUUYk

Az illusztráció az elején betett linkre van értve. Aki nem látja, annak elmondom, hogy a karaktert mutatja be és a többi ezt-azt, hogy ne kelljen agyalni, hogy is néz ki May.