Kérjük, az oldalra történő belépés előtt figyelmesen olvasd el az alábbiakat!
Az oldal erotikus tartalma miatt csak 18 éven felülieknek ajánlott! Az oldal tartalmai az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha korlátoznád a korhatáros tartalmak elérését a gépen, használj szűrőprogramot.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. (További információk)
Hűvös volt az este, a hideg szél befujt a ruhám alá és kezdtem már nagyon fázni. Mérges voltam magamra, először is mert belementem ebbe a játékba, másodszor pedig mert nem öltöztem fel rendesebben. Megint a saját csapdámba estem, sexynek akartam látszani, viselkedni, mutatni magam és ehhez méltóan öltöztem fel, rövid fekete ruha, mély dekoltázs, hát és váll szabadon hagyva. Harisnyát sem vettem el, pedig ehhez a ruhához dukált volna, de úgy gondoltam így sokkal kihívóbb az öltözetem, leülésnél komolyan oda kellett figyelnem különben nemcsak izmos és hosszú combjaim látszódtak volna ki, hanem más is. Mérgesen és félve az esetleges megfázástól caplattam a 43-mas szám fele...
Csendes tavaszi délutánnak indult ez a nap is akárcsak a többi. A levegő ugyan még hűvös volt, és a szél is fújdogált, de a nap első melegséget adó sugarai már érezhetőek voltak. A természet szépségét csak a város zaja nyomta el, de még ez sem tudta kizökkenteni gondolataiból az utcán sétáló lányt. Lassan ballagott előre, mintha minden lépés fájdalmas lett volna. Az arcán a bánat mutatkozott. Zsebébe nyúlt, és egy mobiltelefont vett elő. Egy számot keresett benne. Olyas valakit keresett, akiben megbízhatott. Csakhamar megtalálta a megfelelőt, H. Alexander. Felhívta a fiút, és mikor felvette arra kérte őt, hogy jöjjön le a kollégium elé, ott fog rá várni. A lány hangja színtelen, gondterhelt és izgatott volt...
Ildikó 2. rész
Hanyatt feküdtem a családi ágyon és két testvér nyalogatta a faszom, csókolództak rajta, nyelveiket egy más szájába is futatva, játszottak a makkomon, 4 kéz simogatta a rudamat és húzogatta a bőrt le - fel...
A nyüzsgő városra most vészjósló csend és sötétség borult. Úgy éreztem, nincs menekvés, vége gondosan felépített életemnek. Ha Máté megtudja, amit azok a szószátyár vénasszonyok és az a rosszmájú vénlány, Gabriella látott, akkor nekem befellegzett. Istenem, pont most, amikor végre végleg elfelejtettem, éjszakánként egy ideje csak Mátéra gondolok (bár sokszor nincs mellettem), pont most pattan ki ez a botrány, ráadásul alaptalanul. Hiszen semmi sem történt abban a szobában! Történhetett volna, de nem történt... Felidéztük a múltat, barátokként elbeszélgettünk az emlékeinkről és az ínséges időket említve megható és megnyugtató volt az ölelése, de higgadtan tapasztaltam, hogy semmi tüzet nem ébreszt már bennem a közelsége...
Óriási tömeg volt a bevásárló központban, s szombat délelőtt lévén a szokásosnál is hosszabb sorok kígyóztak a pénztárak előtt. Fülledt nyári nap volt és ezen még a hirtelen jött, a nagy üvegfelületeken jól látható, sűrű cseppekben támadó zápor sem enyhített. Én is a fizetésre vártam és éppen a kosárban lévő szerzeményeket egyeztettem a cetlin felírt szükségletekkel, mikor megérintették a vállam:
- Éva, Te vagy? hallottam a rég nem hallott hangot és fordultam hátra.
Anna volt. Örömömben a nyakába ugrottam, hiszen volt közvetlen főnökömet már hónapok óta nem láttam. Tulajdonképpen azóta, hogy oly furcsán, minden átmenet nélkül kilépett a cégtől...
Beköszöntött az ősz, vele tartanak barátai, a hűvös szellő, aki reggelenként deres leheletével simítja végig a fák sárguló leveleit és az eső, aki könnyeivel áztatja a földeket.. A táj színpompás köntösbe öltözik, ahogy a felkelő Nap sugarai bevonják ragyogásukkal.. Szeretek hajnalban a teraszon ücsörögni, ilyenkor minden annyira békés és nyugodt, nem hallani mást, csak a csivitelő madársereget, akik boldogan köszöntik az életet. Összegömbölyödöm a hintaágyon, és szorosabbra húzom magamon a takarót. Sok dolog jár a fejemben, eltelt egy év, mióta először találkoztunk. Itt voltunk egymásnak oly sok időn keresztül...
Sajnos minden jónak vége szakad egyszer. A tábor véget ért, Steve pedig nem sokkal később elutazott Floridába, hogy berendezkedjen az egyetemen. Eve-nek így ismét magát kellett szórakoztatnia. Annyira megszokta már az élő faszt, hogy nehezére esett visszatérnie az uborkákhoz és banánokhoz, de nem nagyon volt más lehetősége.
Az egyik délután azonban váratlanul rámosolygott a szerencse: éppen a bevásárlóközpontban sétálgatott, amikor összefutott az egyik sráccal, aki jelen volt a zuhanyzóbeli eseményeknél. Amikor a fiú hangosan ráköszönt, hirtelen a neve sem jutott eszébe, de aztán beugrott, hogy Scottnak hívják. A srác sokatmondó pillantással súgott valamit a haverjának, aki erre érdeklődve mérte végig Eve-t...
Az autóból kiszállva, pár lépés megtétele után a saját boltom kirakata már a látómezőmbe került a vidéki nagyváros sétálóutcájának ellenkező ívű kanyarulatában, ahol a világítás abban a pillanatban kezdett felvillanni. A kirakatban parókás, festett arcú bábuk álltak egymás mellett, közrefogva egy ott ülő harmadik társukat, felvonultatva az idei év fürdőruha és fehérnemű slágereit. Az üzletet négy éve nyitottam és a saját lábon állás azóta, ha nem is töretlenül, de működik. Nem vagyok rászorulva sem a szüleim pénzére, sem a főnököm jóindulatára, a magam ura vagyok, az ezzel járó összes jóval és nehézséggel együtt...
Az évbúcsúztatóra meghívtak Feriék.
A meghívásnak nagyon örültünk, mivel az eddigiek közül az egyik legjobb szexpartnerünk Edit és Feri volt. Feri megsúgta nekem, hogy a bulin ott lesz a testvére, Richárd is, aki az ősszel nagyon megbaszta a feleségem.
Éva hosszasan készülődött a bulira. 31 - én délelőtt elment fodrászhoz. Hét óra körül megfürdött, punciját Edit kedvéért teljesen kopaszra borotválta.
Este kilenc óra körül érkeztünk hozzájuk.
Már vártak minket.
Az asztalon, amelyik az egyik falhoz volt tolva, már ki voltak készítve a poharak és egy két üveg rövidital, valamint ásványvíz és üdítők. Az asztal mellé tették a két fotelt és a szembe lévő sarokba betolták a kanapét...
- Ez nagyon jó volt - bújt hozzá a lány, arcán azzal a bizonyos elégedett mosollyal - de most te következel. Persze... csak ha akarod... - búgta csalfán csábosan, s már kúszott is lefelé, hogy szájával köszönje meg az egész fantasztikus estét.
- Szerintem most nem tudnék elmenni - mondta váratlanul a fiú, s egy gyors mozdulattal kiült az ágy szélére. A lány értetlenül nézett a fiúra, majd odamászott mellé.
- Azt csinálsz velem amit akarsz - suttogta a fiú fülébe. Elkezdte csókolgatni a nyakát, s kezével beletúrt a hajába.
- Én most elmegyek - szólt a másik határozottan, s ellentmondást nem tűrően kifejtette magát a lány karjaiból...
Aznap anyósom hátfájásra panaszkodott, mire én felajánlottam neki, hogy megmasszírozom. Mondtam neki, menjünk be a szobába, doljön le az ágyra és meglátja jót fog tenni. Persze ruhán keresztül nem lehet masszírozni, ezért feltoltam a hátán a pulcsiját, a nadrágját pedig picil lehúztam a derekáról. Így kezdodött az egész. Soha nem gondoltam rá addig úgy mint nore, mert o sohasem csípte ki magát, általában otthon volt, fozött, mosott, az ilyesmihez meg ugye nem kell se smink, se manikur. A haját sem festette, mely már eléggé oszült...
Májusi nap volt. A buszpályaudvaron álltam. Mellettem az utazótáska, benne az egész életem, vagy csak a fele, fogalmam sincs mi van benne, csak gyorsan bedobáltam, ami a kezembe akadt. Összevesztem anyuval és akkor jött el az a pillanat, amikor úgy érzetem, hogy nem bírok tovább maradni a városba. Elegem volt. A családból, az emberekből, az állítólagos barátaimból, az egész városból. Már régóta gondolkoztam azon, hogy el kéne menni, de valahogy sohasem volt elég bátorságom hozzá. Hát azon a reggelen végleg betelt a pohár. Nem volt miért maradnom. Elindultam. És hogy hova?
Volt egy nagyon jó barátom, egy férfi. Illetve az túlzás, hogy barát, hiszen még sosem találkoztunk, csak e-mail-en keresztül tartottuk a kapcsolatot...
... Az út egész kellemesen telt. Annak ellenére, hogy mindannyian kicsit féltek tőle, hiszen csaknem fél Európát át kellett szelniük ahhoz, hogy céljukat elérjék. Klimatológusok mindannyian és hosszú évek, annyi megírt de elutasított kérvény után végre úton vannak Európa legviharosabb részének kellős közepén lévő megfigyelőállomásra, ahol egy hétig a rendelkezésükre áll az összes berendezés, műszer, számítógép... hogy kedvükre végezhessék méréseiket, megfigyeléseiket...
(A történetbeli hely és idő fiktív, szabadon hivatkozva különböző korok alkotásaira, stílusaira, személyeire. Bármely párhuzam valódi személyekkel, eseményekkel pusztán a képzelet műve.)
A kúria halljában még mindig ott lógott egy festmény, ami két ideál szépségű ifjat ábrázolt. Az egyik szőkén, a másik gesztenyebarna fürtökkel, gazdagon díszített ruhában áll, a kelmét antikosan átvetve felsőtestükön, arcuk oly átszellemült, az ember azt hinné, hogy félistenek, vagy antik héroszok pózoltak a festő előtt, holott annak ecsetjét, mikor újra és újra a vásznat érintette sokkal inkább a félelme vezette, nehogy hasonlót alkosson ahhoz, mint amilyennek modellje találtatott...
Budapest könyörtelenül közeledett felénk. Egyre szürkébb lett az ég, és nagyobb a forgalom. Késztetést éreztem, hogy szoljak Zsoltnak, hogy álljunk meg még valahol.
Zsolt rám nézett, és mosolyogva mondta:
- Időre kell menjek, nem fér bele még egy menet.
- Te gondolatolvasó vagy? kérdeztem csodálkozva.
- Minden esetre, a Te fejedbe belelátok.
Ráfordultunk a Margit hídra vezető útra, Zsolt ügyesen manőverezett. Aztán megláttam a Dunát. Imádtam ezt a képet. A városban, szinte csak ez tetszett. A hegyek, és a hidak. Aztán átvergődtünk a belvároson, majd megálltunk egy újépítésű ház előtt...
Telefoncsörgésre ébredtek. Félvakon tapogatóztak, végül Chrissie kezébe akadt a mobil.
- Halló? Szia anya. Tessék? Aha, most keltünk. - Hirtelen felült. - Ez biztos?
Erre már David is megmozdult, karjára támaszkodva nézte a lányt.
- Nem, minden OK, de mi van a kocsival? - Hosszú hallgatás. - Aha, jó. Dehogyis! Oké, adom! Téged keres - nyújtotta a fiú felé a telefont.
- Khm, szia Ann!
- Szia drágám, minden rendben?
- Persze, nemrég ébredtünk fel. Mikor jössz?
- Az a helyzet, hogy tönkrement a vízpumpa a kocsiban, úgyhogy ma nem érek oda. Holnap tudok értetek menni, sajnálom. Remélem azért jól érzitek magatokat...
