FEBR.
14.
2024
A ház felé menetben Judy rám kérdezett:
– És ti még mindig tartjátok magatokat Lifuka erkölcsi normáihoz?
– Engem kevésbé kötnek azok a normák, nem ott születtem csak később kerültem oda...
– Tudom, ezt kár mondanod. Sőt, Miutól tudom, hogy vele szemben sincsenek ilyen gátlásaid. Azt is elmondta, hogy nagyon jó szerető vagy. De mi a helyzet Zsófival?
– Ezt talán tőle kérdezd meg. Tudomásom szerint ő még többé-kevésbé betartja. Miért, milyen választ szeretnél hallani?
– Leginkább azt, hogy Lifuka szabályai Lifukán érvényesek, most meg Ausztráliában vagyunk.
– Bora-Borán is betartottuk, pedig az sem Lifuka.
– Igen, de ott még nagyon meg voltunk illetődve....
Miután befejeztem az edzésemet, megéheztem és úgy döntöttem, beugrok a közeli boltba. Középen, hátul a hűtőpultban volt amit kerestem: mikrózható vacsora. Igényesebbek szerint persze inkább csak vacsorapótlék, de most nem voltam igényes. Amikor visszafordultam a pulttól, megláttam egy tágra nyílt szemű férfit, aki balra nézett, ugyanarra az irányba amerre történetesen nekem is tartanom kellett.
Gyorsan rájöttem, hogy mit néz: két, középiskolás korú lányt röplabdás mezben. Az egyik 160 centis lehetett és barna hajú volt, a másik egy kicsivel magasabb, sápadt bőrű és világosszőke. Fehér, hosszú ujjú pólót és fekete spandex rövidnadrágot viseltek, ami szorosan tapadt a fenekükre. Átlagosan...
Nem tudom máshogy alakult volna-e az életem ha nem késői gyerek vagyok. Gyanítom, hogy igen. Viszont nem bánom, hogy úgy történt minden ahogy történt.
Apám 45, anyám 40, a nővérem 17 éves volt amikor megszülettem. Imádtak, szerettek, mindent megadtak nekem amit csak tudtak, nem panaszkodom a gyerekkoromra.
Viszont a kamaszkorom maga volt a rémálom. 14 éves voltam amikor tudatosult bennem, hogy a szüleim sem fognak örökké élni. Egyre többet betegeskedtek és egyre több problémájuk lett. Anyunak pár hétre lebénult a fél oldala egy másik betegség utóhatása miatt. Aztán szerencsére rendbe jött, de nem volt már olyan, mint előtte. Apám nem sokkal később két infarktust kapott röviddel...
A repülőgép csodás időben szállt velünk az Appeninek felett. A hegyvonulat szinte kettészelte a hosszú „olasz csizmát”. Távolban már felderengett a tenger azúrkék színe. Az alig több mint egy órás út Rómáig gyorsan telt, hogy még kellemesebb legyen arról az a pohár Cinzano tehetett, amit mindketten legurítottunk a torkunkon. Fentről gyönyörködtünk Róma látványában, majd szinte beleestünk a hihetetlenül kék tengerbe, amikor a gép leszállt velünk a Róma-Fiumicino repülőtéren. Egy órát kellett várnunk a Palermói csatlakozásra. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, ahol két olasz van és beszélget, ott ne várjunk csendet. Itt nem kettő volt, hanem többszáz. Miközben ültünk az egyik caffeteria...
Köszönöm Istenem, és neked Réka, ezt a csodát! Halálomig szeretnék sütkérezni ebben a boldogságban! – Rebegtem hálát mindkettőjüknek.
– Csodálatos vagy, valóságos angyal, az én angyalom, és remélem, hogy maradsz, örökkön örökké! – fordultam Rékához.
– Ámen! – Válaszolt.
Összeölelkezve aludtunk el. Réke telefonébresztőjére riadtam. Réka is felébredt, de láttam, bootol még, nincs magánál.
– Réka! Szerelmem! Ébredj Drágám. Köszönöm, hogy velem aludtál, de most el kell menned, mindkettőnknek indul a nap. Úgy ölelt, mintha nem lenne holnap. Kibontakoztam öleléséből, és halkan a fülébe súgtam
– Ha akarsz zuhanyozni, addig tedd meg, amíg Józsi atya...
Beesett, karikás szemek fénytelen szomorúsága verődött vissza a megfakult tükör lapjáról. A kéz, ami tartotta, minduntalan erőtlenül megremegett, és a hideg fémfelület a bánatos lélegzet forróságától lett időnként homályos. Egy kórosan sovány lány félelemtől eltorzult, ápolatlan fizimiskája nézett szembe Adél keserű pillantásával. Idegesen beletúrt a vállig érő, vékonyszálú, göndör hajába, ami vöröses árnyalatával zsírosan tapadt az arcába, hogy elfedje a homlokán gyülekező ráncok sokaságát. Kereste a szépséget önmagában, de valahogy soha nem találta. Mindig is csúnyának tartotta saját magát, és ezen az sem változtatott, hogy már a huszadik évét taposta, ami ugye a lányok szépségének...
Pár évvel korábban az egyetemről egy kisváros egyik patikájába (összesen három volt) kerültem gyógyszerésznek. Körülöttem csupa nő dolgozott, az idősödő tulaj, a főgyógyszerész, meg három asszisztens. Közülük kettő férjes, két-két gyermekkel, akiknek leg-fontosabb témája a háztartás, gyermekeik mit modtak, mit csináltak stb. A harmadik hölgy 25 éves, nem szép, de ápolt és vonzó, jó alakú szingli volt.
Talán két hét telt el, kezdtünk közelebb kerülni egymáshoz, sokat beszélgettünk, amikor ügyeletben voltam, este hozott be harapnivalót. Így ment ez két-három hónapig, amikor egyszer "rosszkor" nyitottam be az öltözőbe, ami egyuttal pihenő szobánk is volt. Tiszta meztelenűl állt egy tükör...
Pont egy Mercedes-Benz Actros-ba beesve szentségeltem:
– Hogy abba a repedtsarkú, retkes szájú kurva anyádba döglöttél volna bele, mielőtt kitalálod annál a teleszart tervező asztalodnál, hogy ezt a rohadt, szétkefélt csavart oda basszad, és bele se gondoltál a faszod rángatása közben, hogyan a retkes, szétbaszott picsába lehet ezt az amúgy is elbaszott anyát feltenni! A fosás nem kapott el mikor pont ezen gondolkodtál te rohadt náci fattyú... – ekkor szólalt meg a telefonom. Szerencsére korábban betettem fülest, mert apa mondta, hogy hív, így a tisztának ugyan nem mondható kis ujjam bütykével nyomtam meg a füles tetejét.
– Mondjad apa gyorsan, mert ez a szétbaszott geci már...
