AUG.
2.
2024
Mint ügyvéd dolgozom egy zalaegerszegi híres, jól menő, irodában. Egy munka miatt Zalából Gödöllőre vitt az utam, mert egy GABLINI NISSAN Márka Autókereskedésben volt hivatalos ügyem.
Gablini úrtól a szervíz tulajdonosától az iroda ajtajában köszöntem el. A szalonon át vezetett az út a kijárat felé. Az egyik nagy, fehér, új típust, mustrálta egy tengerkék vászon szövésű, elegáns ruhában lévő, csinos szőke hajú nő.
Mögötte elhaladva, egy régi kedvesem, illatára emlékeztető illat, csapta meg az orromat. A háttal álló hölgyet a vállán, érintettem meg és kérdeztem tőle:
– Böbe Te lennél?
Az elegánsan öltözött hölgy hátrafordult.
– Gyurikám, hát mégis...
Kitti vagyok 19 éves és egy tavaly nyári történetemet szeretném elmesélni nektek.
Olyan 6-8 éve költözött a szomszédunkba Csilla a férjével Zolival. Mindketten nagyon kedvesek, az egész utca nagyon szereti őket. Csillának mindig mindenkihez van egy kedves szava, mindig nagyon csinosan öltözködik és van egy lehengerlő stílusa ami miatt nagyon felnézek rá. Talán ha őszinte akarok lenni, mindig szerettem volna hasonlítani Csillára. Ő olyan 30 közepe fele járhat, válligérő világosbarna haja van, nagyon szép vékony de nőies testalkata. Én sem vagyok elhízva, sportolok már általános iskola óta, szóval nem a külalakját irigylem, hanem azt a magabiztos fellépést ami belőlem teljesen hiányzik....
Körülbelül egy hónappal Washington DC után Amanda úgy döntött, hogy ki kell cserélnünk az étkezőasztalunkat. Azonnal talált egy neki tetszőt, 6 személyeset. Nem célozgattam arra, hogy nincs szükségünk ekkora asztalra, hiszen csak ketten voltunk otthon, és ritkán fogadtunk vendégeket.
Addig voltam boldog, amíg a feleségem is az volt, ezért megjegyzés nélkül beleegyeztem.
Az asztalt néhány nappal később szállították. Stílusos volt, nehéz, sötét cseresznyefából készült, kényelmesen párnázott székekkel. A készlethez járt egy pad is, amelyre kettő, esetleg három ember ülhetett le.
Otthon vártam, amikor megérkezett az étkezőgarnitúra, de Amanda is éppen hazaért az edzőteremből. Hosszú,...
Anna bemutatta Lilinek Tamást, aki magukra hagyta őket és lement a partra Davidhez. Órák múlva, amikor visszament a házba a két lányt nem találta ott. Az asztalon volt egy levélke, hogy elmentek fölfedezni a szigetet. Anna és Lili nagy egyetértésben sétáltak és beszélgettek. Most minden eddig ellentétet elfelejtettek. Anna kezében ott volt a jázminteás doboz, amit időnként átadott a nővérének. Többször is megálltak sírni. Jól esett összekapaszkodni és sírni, anyára gondolni, arra, hogy mennyire boldog lenne, ha itt lehetne, hisz mindig ilyen helyről ábrándozott. A két lányt egyedül az vigasztalta kissé, hogy az anyjuk az utolsó hónapjaiban itt lehetett és talán boldog volt. Lili tartózkodóan...
Másnap délelőtt tízkor csengettek. Ki a fene lehet az? Bosszankodtam. Eléggé elgyötört voltam az előző nap és este történései miatt, és még csak a pizsama helyett hordott rövidgatya volt rajtam, de ajtót nyitottam. Csilluka volt az.
– Hát te? – Álmélkodtam.
– Jöttem repetázni! De hiszen mondtam tegnap!
– Tényleg, de nem vettem komolyan. Gyere, kerülj beljebb!
Hasonló módon volt öltözve, mint előtte nap, de másik szoknya és másik blúz volt rajta. Hozta magával az illatfelhőt, én meg még zuhanyzás előtt voltam. Röstelkedve kértem elnézést az ápolatlanságomért, és kértem, hogy foglalja el magát, míg én letusolok.
– Jövök veled, megmosom a hátad! – Jelentette ki...
Az öreg orosz lassan kocogott haza Gazdagrétre. Takács István e. v. személyszállító kisiparos egyébként sem volt egy autóversenyző alkat, de most a szokásosnál is lassabban hajtott. A rettenetes 30 km/órás sebességgel persze feltartotta a sort, a mögötte lévők anyáztak, dudáltak, mert az erős szembeforgalom miatt előzni nem lehetett. Az öreg taxis, aki máskor mindenre figyelt maga körül, most meg se hallotta. Nagyon nyomta a lelkét valami, azt se tudta, hogy mászik ki a bajból.
Megcsalta Lenkét, az ő kedves házisárkányát. Méghozzá Zomborinéval, a "szép Ilonkával", a kikapós kövér öreg macskanővel, aki már olyan régen flörtölt vele. Ha Lenke megtudná...! És persze megtudja, biztosan rá...
Az elkövetkező napokban elég sok időt töltöttem vidéken, minden nap találkoztam Márkkal, de nem láttam rajta, hogy tudna bármiről. Az egyetemen buli volt, és mint régi diák én is jelen voltam. Utolsó éves koromban volt egy alattam járó ukrán srác, akinek sokat segítettem a tanulásban, egész jó barátok lettünk. A buliban iszogattam, amikor hátulról valaki megfogta a vállam.
– Szia haver köszöntöttek. Megfordultam Igor volt az.
– Csá köszöntem, és kezet fogtunk. Két ital kíséretében leültünk egy félreeső helyen és beszélgetni kezdtünk. Szóba került a munkahelyem is.
– Nem foglalkoztok napraforgóolaj préseléssel is – kérdezte.
– De igen, egy vidéki üzemben válaszoltam.
– A...
Az egész eléggé ártatlanul kezdődött azzal a bútordarabbal, amit feleségemmel, Amandával vidáman csak „a szopó fotel” – ként emlegettünk.
Egy hétvégén Washingtonba utaztunk, hogy meglátogassuk Breanne unokatestvéremet. Brea és én tizenéves korunkban közel álltunk egymáshoz. Most, a negyvenes éveink elején még mindig tartottuk a kapcsolatot szöveges üzeneteken és közösségi médián keresztül, de évek teltek el azóta, hogy utoljára láttam őt.
Sajnos a 3 órásnak tervezett autóút, kétszer annyi időt vett igénybe, és Amanda nem volt jó hangulatban, amikor végre célba értünk. A szálloda egy régebbi épület volt, közvetlenül a belvárosa mellett. A szobánk meglehetősen kicsi. Egy jó nagy...
