Kérjük, az oldalra történő belépés előtt figyelmesen olvasd el az alábbiakat!
Az oldal erotikus tartalma miatt csak 18 éven felülieknek ajánlott! Az oldal tartalmai az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha korlátoznád a korhatáros tartalmak elérését a gépen, használj szűrőprogramot.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. (További információk)
Hát nem egyértelmű? 😛 Természetesen mindenben egyetértek veled, csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy ki a gonosz-kritikus. 😇 Aki elolvas három sort és az jut eszébe, hogy „kabbe" az nem gonosz. Csak az, aki ezt le is írja. 😂 Kivéve, ha felkérésre teszi. Igen, olyan is lehetséges. Meg ujjgyakorlat is (bullshit? 😅)
Kedves Kislány, Arya! Megszorítottad szívén, e gyönyörű idézettel. Annyira élethűen van megírva, Az én nejem is a szemem láttára ejti el a kilókat. De mindent megtesz értem a stroke miatt és én más nőt szeretek.... Köztünk nem a válás a probléma. A közelgő vég bekövetkezése. Engem az ő - idő előtti - elvesztése, hogy nem tudtam boldoggá tenni utolsó napjait, padig a házastársi hűségemmel mutattam ki felé szeretettemet. 30-35 éve nem simogatjuk egymást ezért hidegedtünk el. Idézeted végéig halk zokogásba törtem ki: MIT TEHETNLÉ MÉG ÉRTE? ÁMEN
Azt nem tudom eldönteni, hogy ezzel most azt mondod, hogy támogatod a kritika elfogadására való buzdításomat, vagy azt akartad mondani, hogy a kritikát bírni kell? Az, hogy gonosz-e az, aki kritizál... ördög tudja, hogy az-e. Én tudok gonoszat is írni, meg segítőset is. Mindkettő igaz és őszinte. Akkor most mi van? 😘
Azt mondta a barátnőm, itt lehet szórakozni, akkor azt írhatok, amit akarok, ugyi? Nem muszáj a fülledt erotika, amúgyis tele van azzal mindenki luka. Rengeteg jó sztori lebeg e felhőben, de bánom is én, hagyom hadd lebegjen! Ami engem szórakoztat az a pohár. Ha az írásaimat nem fogadtátok el már. Írok én magamnak, és jól megkritizálom. Így lesz a szórakozásom, egy valóra vált álom.
Most azzal szórakozunk, hogy kivesézzük barátnőimmel a posztokat. Ezen aztán nevetünk–sírunk is jó sokat! Talán nem keverjük ezzel össze – nagyon – a dolgokat. Nem vágyom top-listára, sem babérokra. Csupán csak fene nagy olvasottságra. Bocsi Dorika, ezzel nem mondom, hogy le vagy xarva. Csak válasz lett volna az írói vágyra.
Hiszen előttem már valaki leírta, hogy: Én egész népemet fogom! – nem középiskolás fokon… Ha majd az iskola falait lebontom. Csak mert másképp nem engednek be, még akkor sem ha a nyilatkozatot aláírom. 😂
Szolgáljon ez okulásul minden jó magyar írónak, A hatalomnál sokkal jobb a bort imádni, Semmint önmagaddal meghasonulni! A kritikát ugyanis csak az nem veszi szívesen, aki fenn érzi önmagát a bérceken! Ám az nem kritika, ha azt mondom: kabbe. Mert ez nem a valóság, csak a fantázia szüleménye. De gonosz emberektől jó kritikát kapni? Az ördög senkit sem fog jóra okítani.
Köszönöm az ajánlást. Olvastam tőle, de nem mind tetszett. Nem a stílusával volt gondom.
Tiltakozhatsz, ha ahhoz van kedved. A hivatkozást csak azért tettem ide, mert nem én írtam. Nincs más jelentősége. Viszont az írás tanulságos. A legtöbb elhidegülés az érintések elmaradása miatt lehet. De még csak nem is ezért mutattam meg, hanem válaszolni akartam Miriamnak, csakhogy nem tudtam melyikre kellene, mert a link nem vitt oda. Nem tudtam eldönteni, hogy ez csak nálam jelentkezik, így nem akartam hibaként jelezni. Talán csak nálam van ez így. Talán általános hiba.
A lényeg pedig nem az, hogy ki írta, hanem az, hogy bárkivel megtörténhet, akinek van párja. Figyeljünk egymásra. Csupán ennyi a mondanivalója. Egy mondatban is meg lehet fogalmazni. Szórakoztatóbb több száz szóban megírni, olvasni, de mit sem ér, ha nem vonjuk le a következtetést és nem fogadjuk meg. Csókolgathatjuk és felmagasztalhatjuk a halottakat, de az számukra már nem jelent semmit. Az élőkre kell figyelni, ha már az eseményeket globálisan akarjuk értékelni - valahogy így fogalmazott Miriam. Bocs, ha nem pontosan idéztem.
Neked is ajánlom Remete D.-t. Két napig olvasod és rájössz, hogy van amit nem lehet megfogalmazni egy oldalban, hanem kell hozzá kétszáz. De az tényleg üt, mert folyamatában felépített és igazi. Kádár úr meg plágizált valószínűleg. Lelke rajta, FB hatásvadászat a lájokért.
Igazad van. Nem kell elemezni és károgni. Az újrakezdésre van vallás, gyakorolja az, aki hisz a lélekvándorlásban. Az is politika, ha nem is annak látják a hívők. Hogy az mennyire reális és mennyire vég, vagy kezdet, arról fogalmam sincs, mert én még élek. Sokan szapulják a modern meséket, mert hihetetlen. Ezt a facebookon találtam. Nem én írtam. Ez elég reális? Nem politika, vagy ha mégis az lenne, elmondhatjuk, hogy a férfi jól politizált?
"Kádár Zoltán · Elolvasni kötelező! : Mikor már késő rádöbbeni… Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most. Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után. Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe. Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni. Hirtelen megértettem … óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás. Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam. Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ. Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok! Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled. Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot. Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták."
Azt a "füstölgök magamban" részletet a belga nyulakig és a többinek egy részét is iróniának szántam, de lehet, nem jött át a szándékom. Na ezért nem szabad írnom, csak fordítani. Osztom a nézetedet: aki publikálja bármelyik alkotását, az el kell, hogy viselje a visszajelzéseket is. Komplikált dolog ez a szabad vélemény nyilvánítás...
Annyiból nem értek egyet, hogy ha valaki kiteszi az anyagát, akkor nem veheti a szívére, hogy azt kiértékeli, aki elolvasta. Ha olvasás nélkül pocskondiázzák, az más, nyilván. De ha van véleménye, vannak hozzá érvei és szókincse is, akkor hajrá. Ez az olvasók elvitathatatlan joga bárhol, bármilyen művel kapcsolatban -- nyilvánosan is. Elvégre kitette, kiadta, stb. Egyéni habitus, hogy nem bírja valaki a kritikát, vagy az önképe erősen irreális és ezzel szembesülve rájön, hogy nem való neki a nyilvánosság. Van ilyen karakter. De ezt számonkérni másokon, hogy véleményezik az írásomat negatívan -- erősen megkérdőjelezhető hozzáállás. Akkor tényleg, nem kell kitenni. Adjuk oda barátoknak, családnak és örüljünk magunknak, hogy írtunk valamit. Ez egy álszent és képmutató hozzáállás, hogy jaj, én írtam, de nehogy rosszat mondjatok róla, mert azt nem bírom elvselni. (érvekről beszélek, felépített kritikáról, nem kurvaanyázásról, ahol csak az indulat látszik, semmi ok-okozati összefüggés)
Meg ujjgyakorlat is (bullshit? 😅)
Megszorítottad szívén, e gyönyörű idézettel. Annyira élethűen van megírva, Az én nejem is a szemem láttára ejti el a kilókat. De mindent megtesz értem a stroke miatt és én más nőt szeretek....
Köztünk nem a válás a probléma. A közelgő vég bekövetkezése. Engem az ő - idő előtti - elvesztése, hogy nem tudtam boldoggá tenni utolsó napjait, padig a házastársi hűségemmel mutattam ki felé szeretettemet. 30-35 éve nem simogatjuk egymást ezért hidegedtünk el. Idézeted végéig halk zokogásba törtem ki: MIT TEHETNLÉ MÉG ÉRTE?
ÁMEN
"Álmoska5"
Az, hogy gonosz-e az, aki kritizál... ördög tudja, hogy az-e. Én tudok gonoszat is írni, meg segítőset is. Mindkettő igaz és őszinte. Akkor most mi van? 😘
akkor azt írhatok, amit akarok, ugyi?
Nem muszáj a fülledt erotika,
amúgyis tele van azzal mindenki luka.
Rengeteg jó sztori lebeg e felhőben,
de bánom is én, hagyom hadd lebegjen!
Ami engem szórakoztat az a pohár.
Ha az írásaimat nem fogadtátok el már.
Írok én magamnak, és jól megkritizálom.
Így lesz a szórakozásom, egy valóra vált álom.
Most azzal szórakozunk, hogy kivesézzük barátnőimmel a posztokat.
Ezen aztán nevetünk–sírunk is jó sokat!
Talán nem keverjük ezzel össze – nagyon – a dolgokat.
Nem vágyom top-listára, sem babérokra.
Csupán csak fene nagy olvasottságra.
Bocsi Dorika, ezzel nem mondom, hogy le vagy xarva.
Csak válasz lett volna az írói vágyra.
Hiszen előttem már valaki leírta, hogy:
Én egész népemet fogom! – nem középiskolás fokon…
Ha majd az iskola falait lebontom.
Csak mert másképp nem engednek be,
még akkor sem ha a nyilatkozatot aláírom. 😂
Szolgáljon ez okulásul minden jó magyar írónak,
A hatalomnál sokkal jobb a bort imádni,
Semmint önmagaddal meghasonulni!
A kritikát ugyanis csak az nem veszi szívesen,
aki fenn érzi önmagát a bérceken!
Ám az nem kritika, ha azt mondom: kabbe.
Mert ez nem a valóság, csak a fantázia szüleménye.
De gonosz emberektől jó kritikát kapni?
Az ördög senkit sem fog jóra okítani.
Sorry
Most hallottam a kocsmában, szomszéd,
elütötték a kéményseprőnket.
Sajnos, nem élte túl szegény ember,
nagyon későn hívták a mentőket.
Hát ez hallatlan! Ma már mik vannak? -
az ember mindenhol veszélyben van!
Nem lehet itt már tenni semmit,
ha a tetőn sincs senki biztonságban.
Tiltakozhatsz, ha ahhoz van kedved.
A hivatkozást csak azért tettem ide, mert nem én írtam. Nincs más jelentősége.
Viszont az írás tanulságos. A legtöbb elhidegülés az érintések elmaradása miatt lehet.
De még csak nem is ezért mutattam meg, hanem válaszolni akartam Miriamnak, csakhogy nem tudtam melyikre kellene, mert a link nem vitt oda. Nem tudtam eldönteni, hogy ez csak nálam jelentkezik, így nem akartam hibaként jelezni. Talán csak nálam van ez így. Talán általános hiba.
A lényeg pedig nem az, hogy ki írta, hanem az, hogy bárkivel megtörténhet, akinek van párja. Figyeljünk egymásra. Csupán ennyi a mondanivalója. Egy mondatban is meg lehet fogalmazni. Szórakoztatóbb több száz szóban megírni, olvasni, de mit sem ér, ha nem vonjuk le a következtetést és nem fogadjuk meg. Csókolgathatjuk és felmagasztalhatjuk a halottakat, de az számukra már nem jelent semmit. Az élőkre kell figyelni, ha már az eseményeket globálisan akarjuk értékelni - valahogy így fogalmazott Miriam. Bocs, ha nem pontosan idéztem.
Ez elég reális? Nem politika, vagy ha mégis az lenne, elmondhatjuk, hogy a férfi jól politizált?
"Kádár Zoltán
·
Elolvasni kötelező! : Mikor már késő rádöbbeni…
Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.
Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
Hirtelen megértettem … óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és
azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.
Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik
fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták."
Mégsem várhatjuk el, hogy bárki tudjon olvasni.
Osztom a nézetedet: aki publikálja bármelyik alkotását, az el kell, hogy viselje a visszajelzéseket is. Komplikált dolog ez a szabad vélemény nyilvánítás...
Ez az olvasók elvitathatatlan joga bárhol, bármilyen művel kapcsolatban -- nyilvánosan is.
Elvégre kitette, kiadta, stb. Egyéni habitus, hogy nem bírja valaki a kritikát, vagy az önképe erősen irreális és ezzel szembesülve rájön, hogy nem való neki a nyilvánosság. Van ilyen karakter. De ezt számonkérni másokon, hogy véleményezik az írásomat negatívan -- erősen megkérdőjelezhető hozzáállás. Akkor tényleg, nem kell kitenni. Adjuk oda barátoknak, családnak és örüljünk magunknak, hogy írtunk valamit. Ez egy álszent és képmutató hozzáállás, hogy jaj, én írtam, de nehogy rosszat mondjatok róla, mert azt nem bírom elvselni. (érvekről beszélek, felépített kritikáról, nem kurvaanyázásról, ahol csak az indulat látszik, semmi ok-okozati összefüggés)
Hajrá. ;)